Dr. Balczó Barnabás a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog-, és Államtudományi Karán végzett 2007-ben, utána ügyvédi irodában helyezkedett el, ahol főként polgári jogi, társasági jogi és munkaügyi ismereteket szerzett, valamint peres képviseletet látott el. 2010-től önkormányzati, majd kormányzati pozíciókat töltött be. Miniszterelnökségi kabinetfőnökként többi között a nemzeti pénzügyi szolgáltatásokért és postaügyekért felelős államtitkár munkájának segítése és feladatainak ellátása érdekében közreműködött az MFB Zrt., valamint a Magyar Posta Zrt. tevékenységét érintő döntések előkészítése és végrehajtása során. A Budapesti Corvinus Egyetemen jogász-közgazdász diplomát szerzett, szakdolgozati kutatásának témája „az állam a versengő piacon”. Részt vett a Magyar Állam tulajdonában lévő ENKSZ Zrt. létrehozatalában, majd a vállalat által történt közműszolgáltató cégek akvizícióinak előkészítésében és végrehajtásában. Ezután az NKM Zrt, ma pedig a jogutód MVM Services Zrt. igazgatóságának tagja. 2016 óta a Magyar Posta Zrt. felügyelőbizottsági elnöke, ahol további állami nagyvállalati tapasztalatokat szerzett. 2018 óta pénzügyi tanácsadással, vidékfejlesztési nagyberuházásokhoz kapcsolódó projektfinanszírozással és menedzsmenttel foglalkozó céget alapított, valamint felelős akkreditált közbeszerzési szakértőként tevékenykedett. 2021. áprilisától az MFB Invest Zrt. vezérigazgatója.